2008. november 28., péntek

Hópihetánc



Találtam két fotót kislányom sulijának honlapján a tavalyi karácsonyi műsorból, aminek megörültem, mert tavaly nagyon piciben volt feltöltve csak az egyik.
Jövő héten szerepelnek ugyanezzel a tánccal egy középiskolai mikulásműsorban kicsit átkoreografálva, ezért ez most aktuális újra nálunk.
Készítettem dvd-t a tavalyi iskolai (osztály)ünnepekről, most meg nem találom a nyersanyagot hozzá a gépben. Kitörölhettem a fellépést, mondván, úgyis ott van már a kész dvd-n. Csak a szereplés előtti pillanatokról készülteket hagytam meg (fogalmam sincs, miért?!).
Jó újra látni, még így nyersen, szerkesztetlenül is.
Nagyon kedves és fontos emlék nekem, mert az én gyerekem, én varrtam a hirtelen összedobott ruhácskákat és már más tanítónénikhez, másik tanterembe járnak azóta, a régieket nagyon szerettük, nagyon szép volt az első két tanév.
Na, nem tudtam feltölteni, mert nem engedi a rendszer, mivel több 100MB-nál. :(((

2008. november 27., csütörtök

Varrogatok...

...varrogatok.
Na nem teljes gőzzel (SAJNOS!), csak amennyire hagynak.
Azért a semminél több.
Egyszerre több dolog várakozik, különféle állapotban, stádiumban.
Ez van.
Helyben toporgás ezerrel.
Ki tudja, meddig még...


2008. november 23., vasárnap

Drága Nagymami


Ma este találta meg anyukám az ő anyukája régi könyvében ezt a picike gobelin munkáját, én meg boldogan csaptam le rá, hogy nálam lesz a legjobb helye, mert én igazán értékelem.
Annyira örülök neki, olyan nagy kincs!
És egyre jobban fáj, hogy nem oszthattuk meg egymással még életében a közös kézimunkázás, varrogatás örömét, hiszen csak 16 éves voltam, amikor Nagyika meghalt.


Itt a vonalzó, hogy látható legyen a mérete...

...és mellette az Aida vászon milyen nagy léptékű!

Szerintem gyönyörű, csak azt nem tudom, miből lett kibontva.
De rémlik gyerekkoromból, hogy láttam ezt valahol a Nagyinál...
Hihetelen türelme volt az ilyen aprólékos munkákhoz!

(Ó, Nagyika, bár éltél volna legalább 100 évig!!!)


Mindenütt jó, de...


...bizony nagyon vágytam már itthon lenni tegnap este!

A "dolgozóval" a fővárosba utaztam oda-vissza, koncertünk volt.
Fél 9 körül indultunk haza, miután mindenki a saját szabadonválasztott kezdő szintű gyakorlatát bemutatta a járdára fagyott vékonyka jégen a templom és az autóbusz közti szakaszon.
Közös volt az aggodalom, épségben hazaérünk-e.
A képernyőkön futó vígjáték elterelte részben a figyelmünket és rendesen haladtunk is egy darabig.

Aztán egyszercsak feltorlódtak a járművek az autópályán a mi oldalunkon és csak nagyon lassan lehetett menni a jég miatt. Nem tudtam tippelni, hány járgány alkothatja az előttünk guruló sort, mert az emeletes busz emeletéről sem láttam az elejét. Előttünk közvetlenül két autó vészvillogóval ment, gondolom nagyon nem szerették volna, ha beléjük csúszunk ekkora járművel.
A szembejövő forgalom látszólag akadálytalan, vagyis torlódásmentes volt, viszont két autót is láttunk az árokban, egyiket épp akkor húzták ki.
Egészen őszintén: féltem.
Ilyenkor lejátszódik bennem mindenféle lehetséges rossz, mi történhet bármelyik pillanatban. Nem kell hozzá túl sok fantázia...


Aztán egyszercsak, mint valami varázsütésre, vége lett a jégnek!
Épségben hazaértünk, hála a jó Istennek!


Elnézést, hogy most nem varrásról írtam, de ez a legnagyobb, legfrissebb örömöm, hogy itthon lehetek.

2008. november 20., csütörtök

Én és a filc

Régóta tetszenek a filc munkák és egyre jobban vágytam már kipróbálni ezt az anyagot.
Ilyen lett a legelső próbálkozásom.
Talán kicsit sok az arany, de ez már így marad.
Sok tervem született fejben, csak idő kérdése a megvalósítás.




Életjel

Hát, jó régen nem jelentkeztem...
Nem tétlenkedtem, picit varrogattam is és igazából gép közelben is voltam.
Csak nem neteztem, hanem a kislányom osztályának utolsó dvd-jét szerkesztgettem, ami eléggé időigényes. Mert régi jó szokásomhoz híven nem szeretek akármit kiadni a kezemből, a tőlem telhető maximumot igyekszem kihozni mindenből.

Íme pár dolog, amit mutatni tudok:

Egy kis hímzés, további feldolgozásra vár.


Ez pedig életem első FIMO műve. Kis bumfordik, de legalább kipróbáltam.
A kisfiam nagyon jókat játszik velük.

És itt a második próbálkozásom FIMO-ból. Ezek is felvarrhatók.


2008. november 10., hétfő

Ha már édesség...


Vagyis, ha már szaloncukikat gyártok, akkor legyen valami más kalóriamentes nyami is.
Karácsonyi nyalóka, vagy cukorpálca, én e két néven ismerem ezt a csíkos fenyődíszt.
Szerintem elmaradhatatlan dísze a masni. Legalábbis ilyennek láttam a Menta karácsonya c. kispónis rajzfilmben és több képen is máshol.
A kispónik rengetegfélét készítettek, szineseket, szépeket.
A legismertebb piros-fehér változatot varrtam meg és egy princisebbet rózsaszínnel.

2008. november 9., vasárnap

Mégiscsak...

Nem akartam karácsonyi holmikat varrni, mert bár nagyon szeretem ezt az ünnepet és csodálom mások szorgos alkotását, mi itthon egyszerűen szoktunk karácsonyozni.
Nincs kidekorálva minden zug és az ajándékozásból se csinálunk nagy dolgot.
Aztán tessék, itt a mai művem!
(Vagyis csak egy része, amik teljesen be lettek fejezve.)
Mert hogy pakolásztam, mint általában és ez az anyag annyira régóta várakozott, hogy valami legyen már belőle. Na, mondom magamban, próbáljuk ki a szaloncukit, még sohasem csináltam. Végülis annyira belebonyolódtam, hogy ilyet is, olyat is, ebből is, abból is szeretnék még varrni ilyeneket.
Szemtelenül kelletik itt egyes anyagok magukat hozzá...

A piros szaténszalag szerintem elég merev ilyen kis masninak, nem vagyok vele kibékülve, organza kellene, mint az alsó képen látható fehér szaloncukié, vagy más puhább, lágyabb szalag. Majd veszek, ha sikerül. Kis arany levélkék bóklásznak még a masnik körül, csak nem adja vissza a fotó a valós látványt.
Ja, és még a felakasztáshoz hiányzik a zsinór...

2008. november 8., szombat

Saját címke

Pár hetes rajzolgatás, tervezgetés, hímzéses változat és képszerkesztgetés után most ez lett az eredmény.
Sok változatot rajzoltam meg, de azokat nem sikerült grafikailag szépen megoldalni számítógéppel.
Ahogy magamat ismerem, ez sem végleges változat, de most a semminél jobb.

Most kipróbáltam a felvasalás után a fixálást. Mivel nem voltam megelégedve az itthoni sütőpapír minőségével szemre, A/4-es pauszpapírral vasaltam a mintára. Még melegen lehúztam. Láthatóan maradt egy fényes, celluxra emlékeztető réteg a pauszpapíron, ezáltal a textilen már nem olyan vaskos, merev a transzferfólia, de valószínűleg még a vasaló beljebb is dögönyözte a szálak közé a "cuccot".
Jó lett, gondolom így már mosásálló!



És "megszültem" végre a fejlécemet is a Meskázáshoz:



2008. november 7., péntek

Változatos programok

Vasárnap Gödöllőn jártam, szerdán Szegeden. Ez egy ilyen munkahely. És egy ilyen hónap, amely halottak napjával kezdődik, ezért Requiemeket kellett énekelnünk, többfélét, több helyen, nem csak a szülővárosomban.

Viszont közben kedden kicsi lányommal az élményfürdőben szórakoztunk, mert már hetek óta könyörgött érte. Ezúttal vittem fényképezőt is, hogy legyen valami maradandó emlék. Elsős kora óta járnak az osztállyal hetente úsznitanulni, de valahogy az én gyermekemnek sehogyan sem ment a dolog, félt. Mostanában jutott csak el oda, hogy végre el meri magát engedni és már nem fél, ha nem ér a lába a medence fenekéhez állandóan. Ezt akarta nekem mindenképpen megmutatni! Vagyis még nem nevezhető úszásnak a tudománya, de már jó úton halad.
A képeket és mozgóképeket szeretném összeszerkeszteni, kiegészíteni Arieles figurákkal, zenével, de ehhez még idő kell. Nagyon szereti a sellőket, szeretne úgy úszni, ahogy ők!
Íme néhány a nyersanyagból:

































video video video

2008. november 3., hétfő

Childhood Memories



Újabb játék ért utol, akitől érkezett: KicsiKató
A játék lényege (Childhood Memories)

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Mivel ez is futótűzként terjed majd szét, bizonytalan vagyok, kiket is jelöljek, akik még nem kerültek sorra. Ha közülük elért már valakit, elnézést, de írhat újat is, gondolom mindenkinek akad sok jó, vagy rossz emléke.
(Én azt nem értem, hogy miért kell ezeket a játékokat pont 7 emberkének tovább adni, nem lehetne kevesebbnek???
Lám, lám, én nem kreáltam nehezítő játékszabályokat a gyerekkori fotós játékomhoz, ezért nem is "kapkodtak " érte! Könnyebb a nehezebb??? Ki érti ezt? Én nem , az biztos!)

Jelöltjeim:
Mmama
Barbi
Zyzy
Csigi
Foltosvirág
Majonéz
Cserika78

És végül e súlyos kötelezettségek teljesítése után következzék a lényeg, néhány emlékem:

Nagyon meghatározó volt egész későbbi életemre nézve is, hogy csak nőnemű közvetlen hozzátartozók közt nevelkedtem föl (8 hónapos voltam, amikor apám elhagyta anyut). Az oviban kerültem először fiúk közelébe, akikre úgy tekintettem, mintha másféle lények lennének, vagyis nem csak nembéli eltérés lenne köztünk, hanem ennél jóval több is. Később is tartottam tőlük, zavarba jöttem a társaságukban, kerültem őket. Azért volt néhány kivétel, néhány igazán kedves "példány", akikkel tudtam együtt játszani. Pl. egy padtársam, aki sajnos másik iskolába került harmadik osztályban. És a szomszéd kisfiú, akivel az asztal alatt rendeztünk be lakást és "főzött" nekem kristálycukros kakaóport, ezt ettük csészéből. És jégkocákat dobáltunk a negyedik emeletről az utcára, aztán lehúzódtunk az ablak alá és kacagtunk.

Úgy 8 évesen a nyári szünidőben szokásunk szerint a nővéremmel veszekedtünk valamin (mindig én húztam a rövidebbet, sokszor ütött, húzta a hajamat) és bezárt a szobába, aminek üveges ajtaja volt. Az alsó felére odanyomott egy nagypárnát a túloldalon, míg én rángattam a kilincset, próbáltam kiszabadulni. Olyan dühös lettem, hogy hirtelen belerúgtam az üvegbe és az természetesen be is tört. A párna felfogta az ütés erejét, így nem repültek szét a szilánkok. Nagyon megijedtem, de a nővérem is, kiengedett. Szaladtam sírva anyu elé, aki nemsokára várható volt haza a munkából. Ültem a padon az őt hozó buszt várva, lesve. Rögtön elmeséltem neki, hogy mi történt és féltem, kértem, hogy ne bántson. Nem tudom miért kértem ezt sokszor, ha úgy éreztem, rossz voltam, hiszen soha nem ütött meg. (Először és utoljára 17(!) évesen kaptam ki tőle, de akkor nagyon!!!)

Nagyon féltem a vonatoktól, különösen a mozdonytól. Nagyon riasztónak láttam a hatalmas olajos-mocskos kerekeit, alkatrészeit. Szintén 8 éves voltam, amikor először vitt anyu nyaralni a Balatonhoz. Amikor közeledett a vonat, befogtam a fülem, szemem becsuktam, összeszorítottam, és visítottam, ahogy csak tudtam, hogy ne lássak, ne halljak semmit belőle, míg meg nem áll. Viszont máig is nagyon szeretem a jellegzetes vasútszagot, amit az ablakon kihajolva lehet sokszor érezni.
Szintén féltem a metró mozgólépcsőjére lépéstől. Ölbevéve lehetett csak rátenni.

Nagyon boldog voltam, amikor anyu első volt férje néha "felbukkant" az életünkben pár órányira. Ilyenkor próbálkozott, hátha visszafogadná anyu. Persze ő hallani sem akart erről, sajnos! Pedig úgy vágytam egy bármilyen apukára! Iskola után nagyon rossz érzés volt látni, hogy egyik-másik osztálytársnőmet apuka várja és a nyakába ugrik, az ölbe veszi és boldogok. Fájt, hogy nekem "csak" anyukám van.

Ovis voltam, amikor először ment a tévében a Rózsa Sándor filmsorozat. Nagyon szerettem énekelni a főcímdalt (meg a táncdalfesztiválos slágereket). Akkor még nem voltam lámpalázas, bátran énekeltem, ha megkértek rá. Egyik délután az óvónénik magnóra énekeltették velem. Aztán az egész csoportból csak engem és egy kisfiút küldtek zenei általánosba, amikor jöttek a "tehetségkutatók" iskolaválasztás előtt.

Állatkertben jártunk az ovis csoporttal, majd le kellett festeni az élményeinket. Egy nyuszit festettem ketrecben. Az óvónők összesereglettek és pusmogtak valamit nagy komolyan, nem értettem, hogy mi a gondjuk, csak éreztem, hogy valami különöset fedeztek fel. Arra emlékszem, hogy arra a részre, ahol a nyuszi volt, nem festettem egyáltalán rácsozatot, csak a körvonalán kívülre.

Nagyikám sokat kézimunkázott, horgolt főleg. Készített egy furcsa formájú sapkát, amit nem szerettem, de engedelmesen hordtam. Kis elsős voltam, amikor az iskola udvarán egy nagyobb fiú azt monda, hogy "Na mi van, kisparaszt?!". Nagyon megalázva éreztem magam és többé nem akartam hordani a kisparasztos sapkát.

Sok ovistársam nagyon szerette a krumplicukrot. Kiváncsi voltam rá, hát kértem egy darabkát valakitől egyszer. De rettenetesen rossz ízűnek találtam! Nem akartam megsérteni azt, akitől kaptam, elvonultam hát az udvaron a kis fa babaház mögé, ahol nem látott senki és ott köptem ki. Többet nem kértem, nem ettem azóta sem ebből a borzalomból.

Második osztályban tudtam meg egy barátnőmtől, hogyan csinálják a gyereket a felnőttek. Addig azt hittem, hogy a házasság után valahogy automatikusan terhes lesz az anyuka és a hasában nő a gyerek, majd megszüli. Tehát nem hittem a gólyamesében, de mélyen megrendített, hogy ilyen "gusztustalan" módon készül a kisbaba. Nem is hittem el, sokáig haragudtam arra a kislányra, hogy ilyet mondott. Nem tudtam elképzelni az én drága anyukámról ilyesmit. Aztán lassanként természetesen elfogadtam e tényt, nem okozott további traumát.

12 évesen próbáltuk ki a barátnőmmel az apukájától elcsórt cigit a tízemeletes tömb tetején, a liftház előtt ücsörögve. Úgy a harmadik, negyedik alkalom után megállapítottuk, hogy nincs ebben semmi érdekes és nem is jó. Abbahagytuk, megnyugodtunk tőle és azóta sem része az életemnek.

Ugyanezzel a barátnőmmel náluk töltöttük a nyári szünidő nagy részét. Nem voltak otthon a szülők, mi pedig szépen játszottunk. Felirtunk többféle kitalált mesecímet kis cetlikre és ki kellett húznunk egy kalapból, ki melyiket fogja elbábozni a másiknak. Babák, plüssfigurák voltak a bábok, paravánt rögtönöztünk párnákból. Máskor felvettük az anyukája hálóingeit, kisminkeltük magunkat és így álltunk ki az erkélyükre, nevetni a járókelők meglepett ábrázatán.

Azt hiszem ez már túl sok is! A többit majd a Másik oldalamon, ha érdekel még valakit.

Még egy rövidet:
12 évesen szerelmes voltam egy argentin focistába.



Majdnem kész


Hihetetlen, de tényleg majdnem kész eme piperetáskaféleség.
Szombat délután ennyire haladtam.

Látogatóim (2008.08.27-től)

Képtáram / GALLERY (my creations)

Képtáram / GALLERY (my creations)
Kellemes nézelődést!