2010. április 4., vasárnap

Húsvét

Tegnap a kisfiammal újra elmentünk megnézni a tojásokat, amit iskolások, ovisok festettek a bevásárló központban.
Mióta ott jártunk legutóbb, átrendezték őket és mind mellé kitették a festő csapat fotóját.
Azért, mert lehetett szavazni rájuk a látogatóknak. Még nem tudni az eredményét.
A képen a lányom osztályának, sulijának húsvéti tojása látható.
Nyuszinak öltözött lányok csokitojásokat is kínáltak kosárkából, őket nem fotóztam, amit utólag már bánok. Mert nagyon ritkaság, hogy rendes, aranyos ruhában is láthatók nyuszilányok, nem csak a pasik kedvéért vetkőznek nyuszinak.

Az alsó képen pedig az iskolai képeslaptervező versenyen elért eredménye és két műve látható a kislányomnak.
A nyereményt már megette azóta, mert csokiból volt, de járt mellé egy írószer is, hogy valami maradandó emlék is legyen. :)


Photobucket

Látogatóim (2008.08.27-től)

Képtáram / GALLERY (my creations)

Képtáram / GALLERY (my creations)
Kellemes nézelődést!