2008. október 3., péntek

Majdnemkész táska


Colette-nél bukkantam rá a nyolcféle japán , egy négyzetből hajtogatva készült táskára, amik rögtön megtetszettek. Nagyon jó játékot hírdetett meg, lehetett jelentkezni, ki szeretné valamelyiket elkészíteni. A részletek nála olvashatók. Sajnos lecsúsztam az utolsóként elkelt "D" jelű táskáról, mert vártam, hogy az elsőként jelentkező elfogadjon tőlem egy kis segítséget.

Íme az eredeti táska Colette blogjából kölcsönözve:

Másnap reggel a következő új bejegyzésben is volt rá jelentkező. Így kettőjük közt várakozván nem lett enyém a lehetőség. De a táska nagyon megtetszett, mindenképp el akartam készíteni.
Mivel már játékon kívül voltam, nem kellett szigorúan ragaszkodnom az eredeti mintához.
A négyzetet téglalaposítottam és kis ívekkel megemeltem a belső rekesz peremeit. Így is még egyetlen darabból áll természetesen. Napok óta áll így félkészen, készítettem fázisfotókat is. Vártam. Úgy gondoltam, addig nem illik feltennem, míg a két játékban lévő gazdája közül valaki be nem mutatja a sajátját. Tegnap ez megtörtént, Nana elkészítette a táskát.

Az enyém pedig most így néz ki.
Az eredeti első látásra egy ruha (blúz) elejére emlékeztetett, ezért ezt hangsúlyoztam ki méginkább. Nincsenek még fülek rajta és a tűzés is hiányos. Csak a fotó kedvéért hajtogattam formára.

Ha befejezem, bemutatom újra fázisfotókkal együtt,
ha érdekel valakit.

13 megjegyzés:

Lilang írta...

Jaj ezen a felhíváson én is sokat gondolkoztam. De végül nem jelentkeztem, mert annyi a dolgom és mert úgy gondoltam kicsi vagyok én még oda.
Aztán ma alkottam egy tatyót ami nagyon jó, úgyhogy most megjött az önbizalmam :D
A lényeg csúcs szuper lesz a táskád.
Vállra akasztatós lesz? Vagy inkább kézben vivős?
Nekem nagyon bejön ez a többféle anyagot kombináljuk és dobjuk fel egy kis csipkével vagy szalaggal dolog.
Várom a végeredményt :)

Princi írta...

Vállra akasztós, azt szivesebben hordom. Azért lett téglalap formájú, mert mindig van nálam valami A/4 méretű cucc és az pont bele fog férni. Nekem is nagyon bejön, amiről írsz, ez a princistílus, vagyis ez nagyon jellemző rám.

Bea írta...

Jaj, ez nagyon cuki táska! Én is el fogok készíteni több félét is abból a 8-ból. Legalábbis tervezem. :-)

Lilang írta...

Franciáknál láttam sok ilyen "princistílust" azóta tetszenek.

baboo írta...

nagyon nagy ötlet ez a szőnyeg-csomózás, vagy nem is tudom, hogy nevezzem, irtó ötletes és klassz darabok születnek belőle!
ez a táska pedig igazi romantikus kis álom! szerintem sok álmodozó, romantikus lélek ölni tudna érte! :)

Barbi írta...

Örülök, hogy eltaláltál hozzám, hát még annak, hogy felvettél a kedvenc alkotóid közé! Nagyon szépek a munkáid! Én is felteszem a blogomra a neved! Jó körmönfonást! :-)

Szera írta...

Engem érdekel!

Princi írta...

Köszönök minden látogatást, érdeklődést, örülök, hogy tetszik.

Csigi írta...

Nagyon édes lesz ez a táska!! Nőcis nagyon :))

Endy írta...

Szèp lett a tàskàd, èn jelentkeztem Colettenèl de mèg be kell fejeznem. A viràgot amit kèrdeztèl hamarosan felteszem a blogra a kèszìtès leìràsàval egyutt.

mmama írta...

Nagyon szép a táskád, igazi
romantikus.
A gép kezelésével kapcsolatban,
nem mindenki ért ám hozzá, mint én
sem.
Amit csináltam eddig azt sem tudom
hogy sikerült, és nem is nagyon merek variálni. Ennek is örülök.
Igy ahogy van.

Princi írta...

Köszi lányok, jövő héten mutatom készen a munkamenettel együtt. Endy, köszönöm előre is a virágot!

Colette írta...

Kedves Princi, örülök, hogy elkészítetted te is ezt a táskát, szeretném, ha a közös képtárunkban szerepelne a többi között.Jövő héten írok majd, hogy milyen formában készítjük el, és mihez van hozzá szükségem tőletek.

Látogatóim (2008.08.27-től)

Képtáram / GALLERY (my creations)

Képtáram / GALLERY (my creations)
Kellemes nézelődést!