2008. november 7., péntek

Változatos programok

Vasárnap Gödöllőn jártam, szerdán Szegeden. Ez egy ilyen munkahely. És egy ilyen hónap, amely halottak napjával kezdődik, ezért Requiemeket kellett énekelnünk, többfélét, több helyen, nem csak a szülővárosomban.

Viszont közben kedden kicsi lányommal az élményfürdőben szórakoztunk, mert már hetek óta könyörgött érte. Ezúttal vittem fényképezőt is, hogy legyen valami maradandó emlék. Elsős kora óta járnak az osztállyal hetente úsznitanulni, de valahogy az én gyermekemnek sehogyan sem ment a dolog, félt. Mostanában jutott csak el oda, hogy végre el meri magát engedni és már nem fél, ha nem ér a lába a medence fenekéhez állandóan. Ezt akarta nekem mindenképpen megmutatni! Vagyis még nem nevezhető úszásnak a tudománya, de már jó úton halad.
A képeket és mozgóképeket szeretném összeszerkeszteni, kiegészíteni Arieles figurákkal, zenével, de ehhez még idő kell. Nagyon szereti a sellőket, szeretne úgy úszni, ahogy ők!
Íme néhány a nyersanyagból:

































video video video

6 megjegyzés:

mmama írta...

Nem is olyan kislány ez a kislány.
Rád hasonlit, észre sem veszed, és
és egy hölgy lesz belőle.
Ja ! én a Duna mellett nőttem föl, és nem tudok úszni, mert mindig
féltettek a viztől.

Barbi írta...

Remek kis fotók!

Princi írta...

Igen Mmama, a nyáron hirtelen beindult a bakfisodás folyamata nálunk. Tart azóta is gőzerővel, innen már nincs megállás! De nekem mindig is kicsi lány marad.

Princi írta...

Köszi Barbi! A videókat is megnézted? Úgy örültem, hogy szinte üres volt a fürdő, nem csapkodták össze a fényképezőt. De nem is mehettem közelebb a lányomhoz, nehogy ő csapja rá a vizet.

mmama írta...

Igen az ember gyereke mindig a kicsinye marad, akárhány éves is.

Barbi írta...

Bocs, de észre sem vettem, hogy az alsók videók. Most megnéztem! Aranyosak a felvételek is! Ügyesen úszik a kiscsaj!

Látogatóim (2008.08.27-től)

Képtáram / GALLERY (my creations)

Képtáram / GALLERY (my creations)
Kellemes nézelődést!